2019.05.05. 22:18, Laerthel
Operation Sequestrum, Episode V. (mintha a Star Wars lenne, komolyan...)
The Cat Among the Pigeons
~
"Hát, kérem szépen." (-> na EZ honnan van?)
Főként Hirfael támogatásának köszönhetően felkerült a Prológus ebből is. Mind elég régen olvastok, szóval még talán emlékezhettek is ennek a történetnek a legelső változatára (Death Dance). Na... mostani szemmel nézve ez a bizonyos Death Dance rettenetes volt.
Hogy miért...? Főleg, mert belefutott az összes hibába, amibe belefuthatott. Ezeknek egy részét még most sem sikerült kiküszöbölnöm; szerencsére azonban már eleget dolgoztam ezen a történeten ahhoz, hogy védhetőnek tartsam. Ez önmagában hatalmas dolog. Amíg kitart a lelkesedés, addig posztolgatni fogom, és azon leszek, hogy jobb legyen, mint bármi, amit eddig csináltam... Mindig erre törekszem. (My only great redeeming quality!).
~
Természetesen a CATP (megint) egy nagy lélegzetű, bonyolult, stb alkotás, szóval sikeresen leköti minden létező szabad energiámat. Ebből kifolyólag az elkövetkezendő hónapokban nem nagyon fogok tudni alkotásokkal hozzájárulni az autához, ezért arra gondoltam, feldobom ide azokat a kérdéseket, dilemmákat, amikkel szembesültem (szembesülök) a CATP kapcsán, teljesen nyílt, kérdéses/listás formában. Hátha jól jön valamihez, amit alkottok, vagy akár segít értelmezni valaki másnak az alkotását.
~
A CATP-ről annyit érdemes tudni, hogy tulajdonképpen egy napló (Lucy Dawlish naplója) amit 4 alkalommal szakít meg egy-egy rendes prózában írt epizód: egy prológus, két "közjáték" (interlude), és egy epilógus. Ezt leszámítva kizárólag naplóbejegyzésekből áll. Igen, ez pontosan olyan piszkosul nehéz, mint amilyennek hangzik. Lássuk, miért:
- Hogyan kezdünk el egy naplót? Hát, én mindig fogadalmakkal. "Ezt most rendszeresen fogom írni." "Szép kerek egész mondatokban". "Nem, nem lesz benne kurvaanyád". Aztán persze, hogy lesz. Néha össze fogom csapni, néha rövidítek, néha a hátam közepére fogom kívánni az egészet. Ennélfogva az elején nagyon rendezettnek kell lennie, szépen megkomponált szövegekkel, később azonban már-már követhetetlenül csapongania kell. KELL. Mert ilyen egy napló.
Néha részletesnek kell lennie, néha elnagyoltnak. Néha lehet szép, vagy már-már irodalmi a szövege, de - hú, ez nagyképűen fog hangzani - nem használhatom benne az írói képességem, kapacitásom száz százalékát. Lucy Dawlish ugyanis nem gyakorlott író, és nem is akar az lenni. Leszarja, hogyan néz ki az útra kihajló fűszál, vagy a darlingtoni kastély. És ha már itt tartuk, mocskosabb a szája, mint egy tengerésznek: ez a karakterének egyik fő jegye... (ezen persze kellett finomítanom egy kicsit).
Ezt demonstrálandó engedjétek meg, hogy - apró spoiler - betegyek ide egy a darlingtoni kastélyról szóló leírást, ami valami hasonló formában bele fog kerülni a szövegbe, bár nekem fizikailag FÁJ:
"We walked a whole ten minutes across the park before we glimpsed the house. Only, it wasn’t really a house, it was a goddamn CASTLE. Really. It looks like one. So huge… so ancient… and beautiful. A bit Gothic, but more Roman than Gothic – you could defend it from an army or something. I mean… oh, that’s misleading. It’s not, like, Rochester Castle-huge, or anything. Might be the size of a cathedral, but not as high, either… It’s the kind of home “those” families are expected to have, except that it’s not a manor or a villa, but a little castle."
...szóval gyakorlatilag tíz év online fanfic "karrier" után el kellett jutnom oda, hogy megtanuljak szándékosan rosszul írni. LOL. És egy csak egyfajta nehézség a SOK közül.
Továbbá...
- Egy napló szubjektív. Teljesen. Nekem, aki mindig nagy hangsúlyt fektet a különböző nézőpontok fontosságára, és ezekből próbálja meg összefércelni "AZ" igazságot, ez a vártnál sokkal nagyobb érvágás. Mert Lucynak nincs mindig igaza - közel sem. Hogyan érzékelteted, hogy a karakterednek nincs igaza, ha egyszer a végletekig meg van győződve róla, hogy de, igen...?
- Mennyi baromságot csinálhat egy karakter, mielőtt az olvasó megutálná...? (ezt a kérdést inkább teljesen nyitva hagynám).
- Hogyan ugrálj az időben anélkül, hogy totál olvashatatlanná váljon az írásod? Mennyire lehet a szöveged megkomponált? Kell-e benne hibákat hagynod?
- Hogyan fejlődik egy karakter a naplóbejegyzésein keresztül? Változhat-e egyik bejegyzésről a másikra? Ki kell-e jelölnöd egy A és egy B (majd később C, D stb) pontot, elképzelni a két állapotot, és ezek között beosztani a többit...? Vagy hagyod az egészet a fenébe, és "majd lesz valahogy"? Nem én lennék...
~
AMIBEN VISZONT SEGÍT A NAPLÓ:
- Lucy Dawlish "dedramatizálása". Az előre eltervezett kületéstudattal megspékelt monumentális karakterdráma az ő esetében egyszerűen nem működik (az inktober promptokban sem működött, ha emlékeztek), és az évek alatt egyébként is szinte csak ilyen sztorikat írtam. Lucynak nincs monumentális storyline-ja - illetve, a prológusban úgy hangzik, mintha lenne, de nem lesz. Szerintem ettől lesz jó az egész.
- Segített a csaj csomó képességét elvenni (pl. nem tud hoppanálni, rettenetes átváltoztatástanból, hajlamos vészhelyzetben bepánikolni, stb). A naplóírás egyszerűen segített abban, hogy közelebbről vizsgálva őt, "rádöbbenjek" a hibáira, mintha egy valós személyt ISMERNÉK MEG, nem pedig "találnék ki".
- Perspektíva: meglepően könnyű úgy írni, hogy tudod, hogy a TE karakterednek ÉPPEN AKKOR mi a fontos, és ezt előtérbe helyezve szinte magától a helyére kerül minden egy-egy szituációban, amit rendes prózában nagyon nehéz lenne megírni (pl. sokszereplős meeting).
- KÖNNYEDSÉG ÉS HUMOR. Kicsit kapcsolódik a fentiekhez, de: talán ez az első hosszabb sztorim, ami nem fullad bele a saját vérdrámájába. És ez szerintem nagyon fontos.
- És végül (de nem utolsósorban), szerintem Lucy Dawlish az első karakterem, akit sikerült úgy igazán "életre kelteni" - mintha lelépne a monitorról, és egyszer csak testet öltene a semmiből. Ez meg azért valljuk be, elég király dolog.
~
Mindez persze nem teljes lista, vagy bármi ilyesmi, csak néhány összeszedett/kibővített margó-gondolat a kis kék könyvemből. Remélem, segít valakinek valamit!
P.S.: A fanficnetes borítóképet azért idetenném (majdnem) teljes pompájában. Ugyan a pálcaengedély-dolgok a '90-es években már nem aktuálisak, még nem tudtam kitalálni, mit tegyek a helyükre. Majd ha ezt a részletet sikerült kijavítani, megy deviantartra is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
rajzolni tudó egészségügyes vagyok. Roxforti házam a Griffendél, törp vagy hobbit lennék, mintsem tünde, Jedi lovagnak meg irtó béna, és a Narniába vezető utat a sok holmim torlaszolja. Szeretek olvasni, bár időm kevés van rá. Kedvenc hobbim a bonyolult családfák készítése és a karaktertervezés. Szereplőim nagy része családtagok, barátok, ismerősök, ellenségek és az utca emberéről lett mintázva.
